JDCMazsihisz


A Bálint Ház területén ingyenesen hozzáférhet
a vezeték nélküli internethez.



































































 
Támogasson bennünket adója 1%-val PDF Print E-mail
kedd, 09 február 2010
A Bálint Ház Magyarországon egyedülálló intézményként a zsidó közélet központi terévé nőtte ki magát, ahol nemcsak minden korosztály találhatja meg a számára megfelelő és vonzó programot, de minden zsidó szervezet, szerveződés, kezdeményezés helyet és talál nálunk.

A pluralizmus és a sokszínűség hívei vagyunk. Hiszünk a nyitottság erejében és a közösséget nem egyedül, hanem tagjainkkal együtt szeretnénk olyanná építeni, amilyennek megálmodtuk.

Azt szeretnénk, hogy a Bálintba betérők érezzék, itt bárkinek helye van, aki a zsidóság iránt érdeklődik vagy a zsidó közösségbe keres bevezetést.

Együttműködünk és együttműködésre hívunk, így egyedülálló egységet hozunk létre a zsidó közösségben a sokszínűség feladása nélkül.

Inkubátor-ház vagyunk, legfőbb feladatunk, hogy helyet adjunk, találkozópontot jelentsünk, összehozzunk.

Vannak sikereink és várnak még ránk feladatok. Ma havonta három-négyezren látogatnak el hozzánk, működő partneri viszonyt ápolunk a zsidó szervezetek nagy részével, programszervezőink újabb és újabb ötletes lehetőséget teremtenek a különböző korosztályok igényes szórakoztatására és a közösségépítésre.

A tavalyi évek nehézségeiben sokat jelentett szellemi és anyagi támogatásuk, amelyek segítségével különböző programokat valósíthattunk meg és motivációt nyertünk arra, hogy tovább fejlődjünk.

Kérjük, amennyiben egyetért a Közösségi Ház céljaival, szívesen jön hozzánk és örömmel venne részt továbbra is színvonalas szolgáltatásainkban és programjainkban, támogasson bennünket adója 1%-val és mi biztosítjuk, hogy Ön, családja, barátai továbbra is otthonra találjanak nálunk.

MAZS Alapítvány
Adószám: 19664651-2-42

Köszönjük a bizalmat!

Fritz Zsuzsa
Igazgató

 
M T W T F S S
30311 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Március 12-én, pénteken este 6-tól a szombati gyertyák meggyújtásával RAJ TAMÁSRA emlékezünk a Bálint Ház nagytermében.
Egy hónap hordaléka
április 7. szerda 19:00
Gábor György vallásfilozófust Kertész Péter temetőgondnok faggatja közös dolgainkról minden hónap első szerdáján
Holokauszt – Film – Emlékezet
 Konferencia
2010. Március 27.
A holokauszt témáját évtizedeken át tabuként kezelték Kelet-Európában.
Hogyan reprezentálja a holokausztot a film? Milyen problémákkal kell szembenézniük a holokauszt-filmek alkotóinak és nézőinek? Ezen kérdésekre is keressük a választ neves filmrendezők,  szakértők  közreműködésével.
Önkénteseket keresünk
A Bálint Ház az utóbbi időben új kihívásokkal néz szembe. Bővelkedünk izgalmas feladatokban, melyek megoldásához önkénteseket keresünk. Olyan területekre várunk jelentkezőket, amelyeken ambiciózus tanulók, vagy pályakezdők kipróbálhatják magukat, megalapozhatják szakmai fejlődésüket.
PAPOLÁS
2010. március 10. szerda 19:00
Papolás a tízparancsolatról
Beszélgetőkör öt vallás papjaival és tanítóival
Sirály galéria: VI. Király utca 50.
Feldenkrais® nap
március 20. és 28.
Feszültségmentes mozgás,
jobb tartás, Jobb közérzet!

Ünnepek 5769/5770

december 12-19.
Hanuka
január 30. szombat
Tu bisvát
február 28. vasárnap
Purim
március 30.kedd – április 6.kedd
Pészah
Máskép(p) Filmklub
A Holokauszt Emlékközpont tanári és/de minden érdeklődő számára nyitott filmklubja a Bálint Házban.
Emlékek eltűnőben
gyűjteménygyarapítási felhívás
A Holokauszt Emlékközpont Auschwitz felszabadulásának 65. évfordulója alkalmából felhívást tesz közzé a vészkorszakkal kapcsolatban még fellelhető korabeli iratok, tárgyak, fényképek összegyűjtése és megóvása érdekében.
Részletek itt!
Miriam Óvoda
a Wesselényi utca 44. szám alatt található, az ortodox zsidó hitközség által működtetett, 150 nm alapterületen, gyönyörűen felújított, korszerű környezetben várja 2009. szeptemberétől 3-6 év közötti gyerekek jelentkezését...
Zsidó bölcsi az újlipotvárosban
1,5-3 év közötti gyermekek részére...
§ Eszter jogklinikája §
Ingyenes jogi tanácsadás, igény esetén jogi képviselet.
Felnőtt-gyermek-ifjúsági pszichoterápia, tanácsadás
Gyermekpszichoterapeuta, pszichoterepeuta segítségét kérheti a Bálint házban.
Szülői, vagy anya-gyermek konzultáció. Serdülőknek, felnőtteknek terápiás lehetőség. Ha elakadt az életében, és a tovább lépésre szüksége van kölcsönös bizalomra épülő segítségre, vagy  további közös munkára, az időpontot egyeztesse Dr. Szász Katalin pszichológussal a 06-20-580-5768 számon.
légszennyezettségi térkép
Budapest légszennyezettsége
tracker
 
Munaw.com - web studio
© 2010 Bálintház