JDCMazsihisz


A Bálint Ház területén ingyenesen hozzáférhet
a vezeték nélküli internethez.



































































 
Raj Tamás emlékére PDF Print E-mail
kedd, 09 március 2010
Hol van az Éden kertje? Raj Tamás emlékére

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi, hétfő este 70 éves korában elhunyt.

Raj Tamás 1940-ben született, amely nem lehet véletlen. A főrabbi hitt a kabbalában, amelynek világát és csodás titkait könyveiben, előadásaiban a nagyközönséggel is megismertette.

Hasonlóan vallásához és közösségéhez, amelyet mindenki másnál szebben, következetesebben és szerethetőbb módon képviselt a tágabb közvélemény előtt. Két diktatúrát élt meg, de sosem hagyta cserben vallását és hazáját.

Tudta és érezte, hogy feladata van a világban, ezen a földön-mint vallásos zsidónak és népe miatt aggódó embernek egyaránt. Évtizedek elhallgatása, nyers vagy burkolt vallástalansága, zsidóellenessége után óriási feladatra vállalkozott: hidat épített a jelöletlen temetők fölött.

Főrabbiként lelki vezetője volt közösségének, íróként és könyvkiadóként pedig nagykövete. Számos könyvet, tanulmányt publikált a zsidóság hagyományairól és a magyar zsidóság nagyjairól. Egész életét kifejezte egyik legismertebb művének címe: "Nem idegen közöttünk. Zsidóságról nem zsidóknak."

Raj Tamás követve nagy elődei, hazánk legendás rabbijainak útját a rabbi diploma mellé bölcsészvégzettséget is szerzett. 1968-ban a Szegedi József Attila Tudományegyetemen kapta meg történész diplomáját. Nem hitt a bezárkózó zsidóságban. Közös múltunkból és hagyományainkból a szépre emlékezett, a szomorút pedig néma szemtanúként, túlélőként magával és magában hordozta. A zsidóság története és hagyományai mellett elkötelezett híve volt hazája, Magyarország krónikájának és történelmének is.

rajtam__s_nekrol__g.jpg

Az Ókortudományi Társaság és a Kőrösi Csoma Társaság tagja, a Keresztény-Zsidó Társaság egyik vezetője. Rabbiként dolgozott Szegeden és a fővárosban egyaránt, emellett tanított, a rendszerváltás parlamentjének képviselője és írt, írt, oldalak százait megtöltve a benne lévő kiapadhatatlan tudással és hagyományhűséggel.

Sokat és szépen írt, lebontotta a tudatlanság és elzárkózás miatt a zsidóság köré fonódott falakat. Nagy munkabírású és elképesztő szervezőtehetséggel megáldott tanító volt. Karizmája és tehetsége, lelki ereje és bátorsága miatt két rendszer, gyilkos diktatúra is üldözte. Elhallgattatni azonban sosem tudták. A nácik és nyilasok után a kommunisták is üldözni kezdték, hosszas zaklatás után felfüggesztették szegedi rabbi hivatalából.

Raj Tamás azonban konokul és kitartóan folytatta munkáját-meleg és sokatmondó mosolyával, szépen csengő, és ha kell, feddő és aggódó szavaival. Nem volt benne harag, keserűség, harcolt az általánosítás ellen és ő sem bélyegezett meg senkit. Itthon volt. Sokat bántották, de üldözőiben mindig a megtévedt, megtévesztett embert látta.

Jó tollú és óriási empátiával megáldott pedagógus volt, aki egyaránt tanított az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem vallásfilozófia szakán, a Lauder Javne iskolában, a pécsi vagy éppen a miskolci egyetemen. Előadásai magával ragadták hallgatóit, emberséggel, humorral és a magyar zsidó múlt iránti mély, kérkedés nélküli tisztelettel voltak átitatva. Úgy beszélt régi korokról, mintha maga is megélte volna őket. …és ki tudja?

Könyvet írt a héber betűk misztikájáról és a bibliai egyik ősi nyelvének számító héber nyelvből, amelynek oktatásából és továbbadásából is kivette részét. Héber nyelvkönyvei és "100+1 jiddis szó" című alapműve nemcsak az egyetemes zsidó, hanem a magyar kultúra büszkeségei közé tartoznak.

1940-hez a polgári történelemben a halál és az elmúlás árnyéka kötődik. Olyan tragédiák elindítója és sarokköve, amelyet sosem fog kiheverni a magyar zsidóság. Azonban mint a zsidó életben mindig, ezekben a nehéz időkben is együtt létezett öröm és bánat. Megszületett egy óriási elme, aki később a zsidó múlt és jövő fenntartója, szelíd és gyengéd népszerűsítője lett.

Érzékeny, finom kezeivel óvta, védte és szavakba öntötte közössége minden fájdalmát, szépségét. Megszenvedte közös múltunkat, de hihetetlen lelkierőről és megbocsátásról tanúbizonyságot téve, túl tudott lépni annak szörnyűségein. Könyveiben nemcsak a zsidóság tragédiáiról, hanem mindennapi életéről, érdekességeiről és a modern világ embere számára is emészthető tudásáról írt. Olyan aktuális és fontos témákkal is foglalkozott, mint a Biblia és a környezetvédelem kapcsolata. Zsidó és nem zsidó kollégái, püspökök, tanárok és miniszterek egyaránt szerették, becsülték.

Neve fogalom volt, egyszemélyes intézmény-„Rajtamás”.

Jó zsidó volt, aki szűkebb közösségében őrizte és fenntartotta, szeretett hazájával, Magyarországgal pedig megismertette zsidóságának szépségeit. Csendes, nagy embert búcsúztatunk, akinek léptei még sokáig visszhangozni fognak a magányos pesti utcákon.

„Hol van az Éden kertje?” – szólt szeretett Izraeljéről szóló művének címe.

Főrabbi Úr, most már személyesen is láthatod!

Isten áldjon, nagy Mesterünk!


Szilágyi Iván Péter

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.



Raj Tamás tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben (1964) és a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte (1968). 1964-1970 között Szegeden és Délkelet-Magyarországon volt vezető rabbi.

1970-ben hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztették állásából. 1971-1985 között az Akadémiai Kiadó felelős szerkesztője. 1985-1996 között ismét rabbiként, majd 1996 óta főrabbiként dolgozott Budapesten.

1986-1991 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1986-1995 között az Országos Rabbiképző Intézet vallásfilozófia szakán tanít. 1991-99 között a Miskolci Bölcsész Egyetem judaisztika tanszékvezető professzora. 1991-től a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagja. 1990-94 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő. 1995-2005 között a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola judaisztikai vezetője.

Haláláig a Makkabi Kiadó igazgatója, tagja volt a Kőrösi Csoma Társaságnak és az Ókortudományi Társaságnak is.

Raj Tamás főrabbi több könyvet is publikált. Az első saját könyvét (A Dohány utcai zsinagóga) 1984-ben írta. Azóta összesen 22 írása jelent meg.

1998-ban Scheiber Sándor-díjat kapott, 2003-ban lett Budapest Belváros-Lipótváros díszpolgára.

Raj Tamás ahhoz a rabbi-nemzedékhez tartozott, akinek hitét nem törték meg a holokauszt szörnyűségei, az ateista uralom ellenére rabbinak tanult, és Scheiber Sándor tanítványaként szerezte meg azt a tudást, amelyet tanítóként továbbadott mindenkinek.

Mély kötelékek fűzték Magyarországhoz, tudásával bármelyik nagy külföldi egyetemen szívesen látták volna, de ő itt maradt, ahol született.

Az ellene indított koncepciós eljárások nem rettentették el, hiába távolították el a szegedi rabbi-székből, továbbra is tanult, és tanított.

Aktív tagja volt a fővárosi ellenzéknek, mindent megtett, hogy a magyar nép felszabaduljon a diktatúra alól, sokszor kockáztatta családja, és saját maga biztonságát.

Nyíltan és büszkén vállalta zsidóságát, és a rendszerváltás előtt, majd utána is büszkén állt a független, és önálló zsidó állam mellett, szerette, és művészi fokon tudta a modern héber nyelvet, imádta Izraelt, és fővárosát, Jeruzsálemet.

Kevés hozzáfogható szellemi nagyság működött a háború után a magyarországi zsidóság körében.

forrás: mazsihisz.org


 
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
Egy hónap hordaléka
április 7. szerda 19:00
Gábor György vallásfilozófust Kertész Péter temetőgondnok faggatja közös dolgainkról minden hónap első szerdáján
Holokauszt – Film – Emlékezet
 Konferencia
2010. Március 27.
A holokauszt témáját évtizedeken át tabuként kezelték Kelet-Európában.
Hogyan reprezentálja a holokausztot a film? Milyen problémákkal kell szembenézniük a holokauszt-filmek alkotóinak és nézőinek? Ezen kérdésekre is keressük a választ neves filmrendezők,  szakértők  közreműködésével.
Önkénteseket keresünk
A Bálint Ház az utóbbi időben új kihívásokkal néz szembe. Bővelkedünk izgalmas feladatokban, melyek megoldásához önkénteseket keresünk. Olyan területekre várunk jelentkezőket, amelyeken ambiciózus tanulók, vagy pályakezdők kipróbálhatják magukat, megalapozhatják szakmai fejlődésüket.
PAPOLÁS
2010. március 10. szerda 19:00
Papolás a tízparancsolatról
Beszélgetőkör öt vallás papjaival és tanítóival
Sirály galéria: VI. Király utca 50.
Feldenkrais® nap
március 20. és 28.
Feszültségmentes mozgás,
jobb tartás, Jobb közérzet!

Ünnepek 5769/5770

december 12-19.
Hanuka
január 30. szombat
Tu bisvát
február 28. vasárnap
Purim
március 30.kedd – április 6.kedd
Pészah
Máskép(p) Filmklub
A Holokauszt Emlékközpont tanári és/de minden érdeklődő számára nyitott filmklubja a Bálint Házban.
Emlékek eltűnőben
gyűjteménygyarapítási felhívás
A Holokauszt Emlékközpont Auschwitz felszabadulásának 65. évfordulója alkalmából felhívást tesz közzé a vészkorszakkal kapcsolatban még fellelhető korabeli iratok, tárgyak, fényképek összegyűjtése és megóvása érdekében.
Részletek itt!
Miriam Óvoda
a Wesselényi utca 44. szám alatt található, az ortodox zsidó hitközség által működtetett, 150 nm alapterületen, gyönyörűen felújított, korszerű környezetben várja 2009. szeptemberétől 3-6 év közötti gyerekek jelentkezését...
Zsidó bölcsi az újlipotvárosban
1,5-3 év közötti gyermekek részére...
§ Eszter jogklinikája §
Ingyenes jogi tanácsadás, igény esetén jogi képviselet.
Felnőtt-gyermek-ifjúsági pszichoterápia, tanácsadás
Gyermekpszichoterapeuta, pszichoterepeuta segítségét kérheti a Bálint házban.
Szülői, vagy anya-gyermek konzultáció. Serdülőknek, felnőtteknek terápiás lehetőség. Ha elakadt az életében, és a tovább lépésre szüksége van kölcsönös bizalomra épülő segítségre, vagy  további közös munkára, az időpontot egyeztesse Dr. Szász Katalin pszichológussal a 06-20-580-5768 számon.
légszennyezettségi térkép
Budapest légszennyezettsége
tracker
 
Munaw.com - web studio
© 2010 Bálintház